A Magyar Református Szeretetszolgálat április 19-én (kedden) beregdaróci raktárából útjára indította vetőmag-adományát Kárpátaljára. A „Remény magjai” program keretében összesen 11 tonna vetőmagot szállított a határon túlra a karitatív szervezet, melynek összértéke meghaladja a 38 millió forintot. A Beregszászba érkező adománynak köszönhetően a Szeretetszolgálat tízezer kárpátaljai család háztáji gazdálkodását segíti, ezzel is biztosítva hosszabb távra megélhetésüket.

A Magyar Református Szeretetszolgálat az orosz-ukrán háború kitörése óta folyamatos segítséget nyújt a Magyarországra menekülők, valamint a Kárpátalján maradók számára. Az elmúlt hetekben már több száz tonna adományt juttatott el az egyházi karitatív szervezet Kárpátaljára, köztük tartós élelmiszereket, higiénés termékeket, gyógyszereket és ruhákat egyaránt.

A ma reggel útjára indított 36 raklapnyi vetőmag-adomány összesen 22 féle magot tartalmaz, többek között vetőburgonyát, hagymát, sárgarépát, paradicsomot, céklát és salátát is. A holland és magyar felajánlásokból összegyűlt adomány összértéke meghaladja a 38 millió forintot és közel 10 ezer kárpátaljai családon segíthet. Juhász Márton a Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója az átadáskor elmondta, hogy jellemzően olyan zöldségekről van szó, amelyek még most is ültethetőek, de a vetőmagokat egészen 2024-ig fel lehet használni, így az elkövetkező években is megélhetést biztosítanak a rászoruló családoknak.

„A programnak a „Remény magjai” nevet adtuk, mert bízunk benne, hogy mire szárba szökkennek ezek a vetőmagok, addigra már túl leszünk a háború gyötrelmein és a reménység lesz az, ami az emberek szívébe költözik. Ahogy Ady Endre, Intés az őrzőkhöz című versében gyönyörűen megírta: „Az Élet él és élni akar” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A vetőmagokat a Kárpátaljai Református Egyházkerület képviseletében Főtiszteletű Zán Fábián Sándor püspök vette át a beregszászi Diakóniai Központban. „Az MRSZ teljesítette küldetését azzal, hogy elhozta hozzánk a vetőmagokat. A Kárpátalján élőknek is küldetésük van: elvetni a magokat, gondozni, majd learatni a termést, hogy legyen élelmük azoknak is, akik idén már nem tudnak vetni. Mást nem tehetünk: Isten ígéretébe kapaszkodunk, aki gondját viseli az övéinek” – hangsúlyozta a püspök úr.

Az adomány kiemelt jelentőségű a kárpátaljai családok számára, hiszen a háború okozta kereskedelmi nehézségek miatt helyben nem lehet megfelelő mennyiségű növényi szaporítóanyaghoz jutni.

Fotók: Kalocsai Richárd