Jobbadni.hu

  • Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005
  • Adószám: 18196913-1-42
  • Adományvonal: 1358

Jobbadni.hu

  • menü
  • keresés

Elkezdődött a IX. Csillagpont

„Érezzétek, hogy Isten országa körülvesz benneteket, miközben ti a középpontban keresitek Őt” – biztatta a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó résztvevőit Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Július 23-án Debrecenben több mint kétezer résztvevővel kezdődött el a kilencedik Csillagpont.

2019-ben ismét Debrecen ad otthont a Kárpát-medencei református fiatalok találkozójának, aminek ez alkalommal az egység és a közösség lett a témája, ezt foglalja össze a vezérige, Lukács evangéliuma 17. fejezetének 21. verse is: „Isten országa közöttetek van.” Az idei Csillagpont szervezői azt szeretnék megmutatni, hogyan vesz körbe mindnyájunkat Isten szeretete, akkor is, ha nem érezzük vagy még nem ismertük fel.

Középpont és periféria is

Bogárdi Szabó István egy hétköznapi képpel emlékeztette a Csillagpontra érkező fiatalokat arra, milyen is a hit útján járni: mint mondta, olyan, mint a biciklizés, amire azok tudnak bennünket megtanítani, akik már maguk is tudnak. „Én is tanítottam gyerekeimet és tanítom unokáimat is, átölelem őket, hogy ne dőljenek el, ameddig meg nem tanulják, hogy kell egyensúlyozni” – fogalmazott. De hiába szép pillanat, amikor már egyedül is megy, mégis hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a leglényegesebb dolgokat magunktól is tudjuk. Például, hogy magunktól is megtaláljuk Istent.

„A református egyház azért tartja jónak, támogatja és szereti a Csillagpontot, mert a mi tapasztalatunk, hogy ahogy biciklizni sem tudunk megtanulni magunktól, a hitben járást is tanulnunk kell – olykor gyerekektől, de inkább az idősebbektől” – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István. Azt kívánta a résztvevőknek: „Engedjetek a vezetőitek, a kiscsoportvezetők és az itt lévő „veterán” fiatalok szavának, késztetésének: ők a hitben járásban szeretnének segíteni benneteket, hogy biztonságosan haladhassatok az élet fontosabb dolgaiban.”

Bogárdi Szabó István emellett hangsúlyozta: „Isten vesz bennünket körbe, ez az ő nagy titka. „Ő a kör középpontja, minden tekintet reá irányul, de egyúttal Ő a kör perifériája is. Érezzétek, hogy Isten országa körülvesz benneteket, miközben ti a középpontban keresitek Őt – biztatta a fiatalokat. – Találjátok meg Jézus Krisztust, bízzátok rá életeteket, higgyetek benne, mert szeretete, irgalmas valósága egyenként és együtt is körülöleli életünket.”

Nincs mannakonzerv

Czeglédi Péter Pál hajdúbagosi lelkész igehirdetésében az ötezer ember megvendégeléséről (Márk evangéliuma 6. rész 33-44. versei) szóló történeten keresztül emlékeztette a résztvevőket az éhség különböző formáira. A lelkipásztor azt kérte, mindenki gondolkozzon el, mit hozott magával táskájában a Csillagpontra, gondoskodott-e arról, mit fog majd enni.

A Hajdúbagoson szolgáló Czeglédi Péter Pál igehirdetése a Csillagponton

Mint mondta, nehéz megtervezni a lelki táplálékot, ő maga is éhesen jött, vágyva, hogy hirdethesse az igét, ugyanakkor vannak olyanok is, akik jóllaktak már otthon is. „Azonban a lelki elemózsia nem konzerválható, nincs mannakonzerv. Korgó gyomorral vagyunk itt, ezt kell legelőször észrevennünk” – hangsúlyozta. Hiába adott minden a Csillagponton is ahhoz, hogy lelkileg feltöltődjön az ember, időről időre vissza kell térnünk Isten szeretetéhez – vagyis a forráshoz.

Az MRSZ is részt vesz a Csillagponton

Az ifjúsági találkozón természetesen a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány is részt vesz. Az MRSZ standjánál interaktív játékokkal, feladatokkal szórakozhatnak az érdeklődők, valamint munkatársaink és kiadványaink segítségével betekintést nyerhetnek a Szeretetszolgálat tevékenységébe. A fiatalokat figyelmébe szeretnénk ajánlani az önkéntességet is – féléves önkéntes programunkhoz csatlakozva a jogosítvány és a nyelvvizsga költségét is biztosítjuk a jelentkezők számára.

A Magyarországi Református Egyház legnagyobb ifjúsági rendezvénye, a Csillagpont több mint kétezer résztvevővel kezdődött, a szervezők az ötnapos találkozó ideje alatt összesen több mint háromezer vendéget várnak. A Kárpát-medence egyik legizgalmasabb, minden tudatmódosító szertől mentes fesztiválja július 23. és 27. között Debrecenben várja a fiatalokat. A programkínálatban több mint 100 kulturális, közéleti, tudományos, pszichológiai, zenei és sportprogram található.

További információ: http://csillag.reformatus.hu