Jobbadni.hu

  • Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005
  • Adószám: 18196913-1-42
  • Adományvonal: 1358

Jobbadni.hu

  • menü
  • keresés

Támogatás a települések 10 legrászorulóbb családja számára

Az idén 10 éves Magyar Református Szeretetszolgálat kiemelt figyelmet fordít a nehéz körülmények között élő családokra, idősekre, ezért elindította támogatási programját, mely során településenként a 10 legrászorulóbb családok ajándékozza meg.

Eddig 14 településen jártunk. A helyi családsegítők és a református gyülekezetek segítenek a támogatásra leginkább rászorulók megtalálásában. Az adomány főként nagycsaládosokhoz, idős nyugdíjasokhoz és olyan családokhoz jut el, ahol beteg gyermeket nevelnek vagy a nagyszülő neveli a gyermeket. Egy-egy csomag 5000 forint értékű és alapvető élelmiszereket tartalmaz pl. lisztet, cukrot, rizst, tésztát, teát, konzervet, édességet és tisztálkodási szereket. Az élelmiszerek mellett ruhákat és játékokat is adományoztunk valamennyi településen. A támogatásból jutott már többek között Üllőre, Velencére, Gárdonyba, Nagykátára, Dömsödre, Ceglédre, Verőcére és Tahitótfaluba is. A program folytatódik, hogy minél több rászorulónak segíthessünk.