Jobbadni.hu

  • Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005
  • Adószám: 18196913-1-42
  • Adományvonal: 1358

Jobbadni.hu

  • menü
  • keresés

Közös iskolakert-szépítés Kisgéresen – Szeretethíd-történetek

Múlt pénteken és szombaton zajlott a Szeretethíd, mely keretében határokon innen és túl több mint 16 ezer önkéntes végzett el különféle feladatokat – megszépítették környezetüket, örömet csaltak mások életébe. A résztvevők a munka végeztével beszámoltak élményeikről.

Következzék egy-egy beszámoló a 2015. május 29-30-án tartott Szeretethídról:

Közös iskolakert-szépítés Kisgéresen

A kisgéresi általános iskolában a hét utolsó tanítási napját a 2015-ös Szeretethíd jegyében az 1 Korintus 13, közös felolvasásával kezdték a diákok és a tanárok. Ezt követően délelőtt látogatást tettek az iskola nyugalmazott, 86 éves pedagógusánál. A gyerekek érdeklődve hallgatták a tanító néni elbeszélését, élményeit a régi iskolai életről, tanulókról, tanításról. Majd az iskola kertjében gyümölcsfákat és díszbokrokat ültettek, az iskola épülete körül és a sportpályán takarítottak. A tanulók lelkesen és fegyelmezetten végezték a munkálatokat. Szívükben hálával gondolnak a mai nap sok-sok csodájára és szeretetére.

Írta: Asszonyi Zsuzsanna

Testet és lelket megmozgató önkéntesek a Batthyányi téri idősek otthonában

A budai gyülekezet csütörtöki bibliaórás csoportja a Batthyány téri idősek otthonában járt. Éneklés, igeolvasás, imádság után saját készítésű igés kártyákkal ajándékozták meg az otthon lakót. Az alkalmat megszínesítette a csoporthoz egyénileg csatlakozó Bethlen Éva által vezetett kis ülő tornagyakorlat és a vendégek által hozott házi sütemények. Öröm volt együtt szolgálni az Úrnak, és külön nagy öröm volt, hogy mind a szolgálók, mind az otthon lakói között voltak más felekezetbeli testvéreink is.

Írta: Csenki Zsuzsa

További beszámolókat a Szeretethíd honlapján olvashat.