Jobbadni.hu

  • Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005
  • Adószám: 18196913-1-42
  • Adományvonal: 1358

Jobbadni.hu

  • menü
  • keresés

Gyakorlatozott és vizsgázott az MRSZ orvoscsoportja

A Magyar Református Szeretetszolgálat nyolcfős orvoscsoportja nem csak katasztrófák alkalmával találkozik. Az önkéntesekből álló csoport rendszeresen tart képzéseket, találkozókat, hogy a csapat jobban összekovácsolódjon és egy esetleges katasztrófa utáni segítségnyújtáskor fél szavakból vagy akár egy-egy szemvillanásból megértsék egymást.

Szükség van arra, hogy az orvosok folyamatosan képezzék magukat. Időnként újabb protokollok születnek, most például az újraélesztés gyakorlati szabályaiban voltak nagy változások. Ezeket a mi csoportunk tagjainak maximálisan ismerniük kell, hiszen akkor tudnak gyors és hathatós segítséget nyújtani katasztrófa sújtotta területen is, ha szakmailag a legjobban felkészültek. Az MRSZ orvoscsoportjától pedig ez az elvárásunk – jelentette ki dr. Sári Ferenc, a csoport vezetője.

A május 11-13. között tartott találkozón az orvoscsoport tagjai tüzetesen megismerkedtek a csoport készenléti felszerelésével (gyógyszerek, kötszerek, infúziók, szerelékek, orvosi eszközök). A hétvégi képzés során megismerkedtek továbbá azzal, milyen hatással vannak a földrengések a helyi lakosság egészségi állapotára, hiszen nemcsak a földrengés közvetlen hatásaival kell foglalkoznia a jelenlevő orvosoknak, hanem a járulékos hatásokkal is, például amikor valaki napokig nem jut a saját gyógyszeréhez…