Jobbadni.hu

  • Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005
  • Adószám: 18196913-1-42
  • Adományvonal: 1358

Jobbadni.hu

  • menü
  • keresés

Bódvalenkei Vigasságok 2015

A Magyar Református Szeretetszolgálat „Bódvalenke – Freskófalu” elnevezésű projektjének keretében augusztus elején ismét megrendezi a cigány kultúra és művészet immár hagyományos seregszemléjét. A Bódvalenkei vigasságok elődje, a korábbi Sárkányünnep örömünnep, – az egymás művészetében, kultúrájában lelt közös öröm ünnepe volt. A rendezvény neve ugyan változott, de a célja ugyanaz: egy fesztivál-kavalkád során is megmutatni, hogy romák és nem romák békességben, kulturális sokszínűségben tudnak egymás mellett élni, még a riasztóan szegény, szociálisan terhelt körülmények között is.

 

bodvalenke_vigassagok  Bódvalenke – Freskófalu

A Szeretetszolgálat 2010-ben vette át az immár világhírűvé vált Bódvalenke – Freskófalu projektet. Az alapgondolat nagyon egyszerű volt: cigány származású festőművészek érkeztek ebbe a 95%-ban cigányok lakta, nagyon szegény borsodi törpefaluba, hogy óriásképeket fessenek a házak falára. A Szeretetszolgálat globális célja az volt, hogy olyan művészeti értékek szülessenek, amire minden roma ember büszke lehet, és kiváltja a többségi társadalom elismerését is. A lokális cél pedig, hogy kihasználva a Bódvalenkére irányuló figyelmet, főleg a turizmus révén, hozzásegítsék a falut a mélyszegénységből való kiemelkedéshez.

bodvalenke3Bódvalenkei Vigasságok

A falu ismertségének növekedéséhez nagyban hozzájárult a Bódvalenkei Vigasságok elnevezésű rendezvény is: évek óta kiváló zenészek, költők, más előadóművészek lépnek fel Észak- Magyarország legnívósabb világzenei eseményén, és vonzzák a látogatókat is. A mindenkori fesztivál leglényegesebb vonatkozása a művészeti élményen és kulturális sokszínűségen túl mégiscsak az, hogy szociális szempontból két, egymástól merőben eltérő közönséget mozdít meg: a környékbeli nehéz sorsú romákat, és a városi középosztályt. E két fajta publikum Bódvelenkén kívül gyakorlatilag soha nem találkozna egymással. A fesztivál idején azonban egy asztalhoz ülnek, és együtt élvezik közös kultúránk értékeit. A rendezvénynek tehát nem titkolt célja a szociális érzékenyítés is, továbbá az adományozásra buzdítás, hiszen a Szeretetszolgálat támogatása nélkül a bódvalenkeiek még szerényebb körülmények között kellene, hogy éljenek.

A Szeretetszolgálaton keresztül segíthetsz a bódvalenkeieknek! Minden segítség számít!

Az idei fesztiválra augusztus 7-8-án kerül sor, és a hivatalos programja az esemény Facebook oldalán érhető ell, és innen letölthető.

A rendezvény az NKA és az EMMI támogatásával valósulhat meg.

kapcsoldó dokumentumok