Jobbadni.hu

  • Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005
  • Adószám: 18196913-1-42
  • Adományvonal: 1358

Jobbadni.hu

  • menü
  • keresés

Kárpátaljai Cselekvési Terv

A Kárpátaljai Cselekvési Terv

Előzmények

Kárpát-medencei küldetéstudat

Szeretetszolgálatunk elsődleges tevékenységi területének a Kárpát-­‐medencét tekinti, az egyetemes magyar, nemzeti határokon átívelő református felelősségvállalás jegyében. A fejlődésnek köszönhetően azonban mára túlléptünk ezeken a területi korlátokon, és a világ több pontján is végzünk segélyezési és fejlesztési munkákat.

Szervezetünk erősségeinek egyike, hogy a több száz éves egyházi intézményrendszert aktívan használjuk a segélyezési és fejlesztési munkáink során. A Kárpát-­‐medencében több mint 1200, Kárpátalján pedig 102 gyülekezet, és az azokhoz tartozó intézményrendszer áll rendelkezésünkre. Természetesen ezen egyházi intézmények nemcsak helyi információs háttérrel segítik munkánkat, hanem az infrastrukturális hátteret, szakembereket, eszközöket is rendelkezésünkre bocsátanak. Ennek egyik legjellemzőbb példája a 2013. évi dunai árvíz esete volt, ahol a Duna mentén található összes intézmény konyháját használta Szeretetszolgálatunk az étkeztetések hátterének biztosítására.

Cselekvési terv

Alapítványunk folyamatosan a helyszínen dolgozik, és a politikai krízis kialakulása óta folyamatosan figyelemmel kísérjük a kialakult helyzetet. Alapítványunk vezetőségre rendszeresen egyeztetéseket folytat a kárpátaljai járások, települések és civil szervezetek vezetőivel.

2013 év vége óta folyamatosan emelni kellett a területre irányuló segélyszállítmányok mennyiségét, ahogy a politikai krízis hatása egyre inkább már egy gazdasági krízis kialakulását is elindította. 2014 nyarán pedig már a kelet-ukrajnai területeken folyó harcok egyértelműen éreztették a hatásukat mind a gazdasági életben, mind az emberek hétköznapjaiban.

Alapítványunk ekkor döntött úgy, hogy szélesebb körben felmérjük a kialakult helyzetet, és egy cselekvési tervet állítunk össze a járások, települések és civil szervezetek vezetőivel. Kárpátaljai munkánk természetesen ez esetben is az egyházi erőforrásokra épülve és az egyházi vezetőséggel történt egyeztetés keretében zajlott.

A közösen kidolgozott és elfogadott cselekvési terv a közvetkező főbb elemeket tartalmazta.

  • intervenciós készlet deponálása: 52 209 000 Ft
  • fűtés átalakítás 66 helyszínen: 27 232 950 Ft
  • kályha és tüzelő beszerzés és osztás: 16 500 000 Ft
  • kríziskonyhák üzemeltetése: 26 250 000 Ft
  • polgárőrség felszerelése: 1 900 000 Ft
  • MINDÖSSZESEN: 124 091 950 Ft

Eredmények

Alapítványunk a cselekvési terv megvalósításán folyamatosan dolgozik. Egyre több és több támogató csatlakozik felhívásunkhoz, és egyre több településen zajlik adománygyűjtés. Munkatársaink hetente több napot töltenek a helyszínen, hogy irányítsák és koordinálják a határon túl végzett munkát. Segélyszállítmányaink hetente több alkalommal indulnak és érkeznek a célterületre.

Barabás és Záhony településeken állítottunk fel egy adományraktárat, mely néhány kilométerre található a beregsurányi határátkelőhelytől. A raktár fontos logisztikai szempontból, mert a hazánk területén történő gyűjtések tárgyi adományának egy részét ide szállítjuk fel kiszállítás előtt. A határ másik oldalán pedig Beregszászban van több raktárunk is, melyek képesek fogadni mind a vámkezelt, mind a még vámkezelés előtt álló segélyszállítmányokat.

Alapvető szükségleti cikkek

Hetente 1‐1,5 Mft értékben szállítunk ki és osztunk ki tartós élelmiszert, tisztálkodási­‐ és tisztító szereket, ruhát és más alapvető szükségleti cikkeket. Szervezetünk így a cselekvési terv beindulása óta több mint 45 Mft értékben juttatott célba adományt.

Fűtésátalakítás

Ugyan 2014 őszén még nem tudtuk, hogy ha nehezen is, de a gázellátás biztosítva lesz a térségben. Ezért 66 középületben készítettük elő a gázfűtés átalakítását vegyestüzelésű kazánokra. Ez a program teljes egészében megvalósult. A 66 kazán kiszállításra, átadásra és beüzemelésre is került, ezzel biztosítva a fűtési lehetőséget egy esetleges gázhiány kialakulásakor. Mindazonáltal ugyan gázhiány nem alakult ki, de a gáz árát több lépcsőben 160%-‐kal emelte az ukrán kormány, így a kazánok a jövőben nemcsak biztos hátteret, hanem takarékossági célokat is szolgálnak a jövőben.

Kályha és tüzelő beszerzés

Mivel a gázellátás biztosított, így ez a programelem szorult leginkább háttérbe. Néhány esettől eltekintve – egyelőre – nem volt szükség kályhák vásárlására és kiosztására.

Kríziskonyhák üzemeltetése

Beregszászon és Dercen településeken napi szinten 350 fő étkeztetését végezzük a Református Diakóniai Központ közreműködésével, valamint heti 700 frissen sült kenyeret osztunk ki a rászorulók között. 2014 nyarán mintegy 12,8 millió forintból újítottuk fel a pékséget, amely szükség esetén napi 3500 kenyér megsütésére is alkalmas. A kríziskonyhák üzemeltetésére eddig összesen közel 10 Mft támogatást nyújtottunk át.

Kórházak és egészségügyi intézmények

A cselekvési tervet több ízben is módosítanunk kellett, mert az eltelt közel fél év több ponton másként alakította a szükségeket. Több kérés is érkezett hozzánk a helyi vezetőktől, hogy a kórházak nagyon rosszul állnak fogyóeszközök terén. Így első akciónk során fél millió forint értékben vittünk fogyóeszközöket a munkácsi katonai kórház és közkórház számára, majd a helyszínen kapott pontos információk alapján úgy döntöttünk, hogy azonnal egy másik 4,5 MFt értékű szállítmányt viszünk a helyszínre. A így átadott segélyanyag fedezni tudta egy időre a járás szükségleteit.

Jelenleg kiszállítás alatt van egy 20 tonnás kamionnyi segélyszállítmány, melynek a teljes tartalma kórházi felszerelés, ágynemű, orvosi-­‐ és műtősruha, stb. A szállítmány értéke több mint 10 MFt. Alapítványunk nemzetközi orvoscsoportja is a helyszínen dolgozott. Egyfelől fogyatékkal élő gyermekek vizsgálatát és terápiás javaslatait készítettük el, másfelől a munkácsi kórház szakmai stábjával egyeztettünk a további teendőkről.

Vetőmagok

A helyi gazdák támogatása, a vetés‐aratás folytonosságának ténye rendkívül fontos szempont. A helyi magyarság vezetőivel kritikus szempontnak tartottuk azt, hogy a gazdák az elköltözés, a menekülés, a feladás helyett a maradást, a vetést, az előre tekintést választják. Ezért kiemelten fontos tevékenységünk volt a mezőgazdasági vállalkozók, gazdálkodók, családi gazdák vetőmag és műtrágya támogatása. Az elmúlt hónapokban több mint 14 millió forint értékben juttattunk el a gazdákhoz kiváló minőségű vetőmagokat a legnagyobb hazai vetőmag-forgalmazók jóvoltából.

Katonaviselt családok támogatása

A besorozás, behívás talán a legnagyobb félelmi faktorral rendelkező kérdés ma Kárpátalján. A családok nem tudják pontosan, hogy mikor viszik el katonai szolgálatra a férfiakat. Akiket pedig elvisznek, teljes bizonytalanságban tartanak a katonai vezetők. Ezen családok nemcsak pszichés teher alatt vannak, hanem a „kenyérkereső” kiestével komoly anyagi krízis is kialakul a családokban. A helyi vezetőkkel ezért úgy döntöttünk, hogy a tényleges frontszolgálatot teljesítő férfiak családját 6 hónapon keresztül (további hosszabbítás lehetőségét fenntartva) rendszeres támogatásban részesítjük.

Az elmúlt hónapokban 248 családnak kellett segítenünk ilyen formán. A visszajelzések nagyon pozitívak, mert a családok nemcsak a „segélyt” látják az adományokban, hanem a magyar emberek törődését, gondoskodását, odafigyelését. Sok családanya az átadáskor igényli is a rövidebb‐ hosszabb beszélgetést. Így március hónaptól kezdve a családok egy jelentős részének házhoz visszük a támogatást, hogy lehetőség legyen a személyek beszélgetések kialakítására.

Ebben a programban kiemelten figyelünk arra, hogy ne csak magyar származású családok kapjanak támogatást. Jelenleg a programban 25% a magyar családok aránya.

Nehézségek

Legnagyobb nehézség továbbra is a tárgyi adományok vámügyintézése az ukrán félnél.

Összefoglaló

Úgy ítéljük meg, hogy folyamatos helyszíni munkára nagyon nagy szükség van. Talán ma Európa legnagyobb politikai­‐gazdasági krízise zajlik, melynek a mindennapokra gyakorolt hatásai kézzelfoghatóan érezhetőek a magyarok lakta kárpátaljai vidéken is. A cselekvési tervünk folyamatos revideálás mellett, de tapasztalataink szerint jól működik. A tervezett 124 MFt‐os célt meghaladva, összességében már mintegy 185 MFt értékű adomány került kiszállításra és kiosztásra. Munkánkat – alapító okiratunknak megfelelően – fajra, nemzetiségre, nemre, vallásra és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül végezzük. E szempontokat kiemelten fontosnak tartjuk egy ilyen érzékeny szituációban. Éppen ezért tartjuk a kapcsolatot mind az ukrán vezetőkkel, mind hazánk helyszínre delegált diplomáciai képviselőivel is.

Bízunk a krízis mielőbbi békés rendezésében, de jelen pillanatban azt látjuk, hogy egy gyors békés rendezés esetén is a kialakult gazdasági krízis évekre visszavetette a gazdasági és megélhetési kilátásokat.

Legfrissebb fejlemények

Beregszász – népkonyha

Több település támogatásának és összefogásának köszönhetően Beregszászon ingyenkonyha felállítására kerül sor. Ehhez egy „gulyáságyút” ajánlott fel a Magyar Honvédség, mely eszközt már kiszállításra került. A népkonyha beindításához szükséges eszközök (sátor, padok, asztalok) beszerzése folyamatban van. A konyha beindítása néhány héten belül várható.

Karitatív konvoj

Az EMMI Karitatív Tanácsának összefogásában nyolc kamionnyi segélyszállítmányt gyűjtöttek össze a legnagyobb hazai segélyszervezetek. Ebből négy kamion Ivano Frankovszkba, négy kamion pedig Kárpátaljára került. A teljes segélyszállítmány magyarországi logisztikáját és vámügyintézését az MRSZ alapítvány látta el, a határon túli ügyintézést pedig a KRE Diakóniai Irodája. Ezt azért fontos kiemelni, mert az államközi projekt keretében kizárólag alapítványunk és Diakóniai Iroda volt kész és képes egy ekkora segélyszállítmány szakszerű, hatékony kezelésére. A feladat elvégzése komoly szakmai elismerést hozott egyházunk szervezetinek szakmai körökben és az ügyben illetékes minisztériumok munkatársai, vezetői (EMMI, KüKüM) körében is.

Fejlesztési projektek

A területre érkező segélyek mennyisége folyamatosan növekszik. Néhol meghaladja a szükséges mennyiséget. Egyházunk helyi vezetősége és a települések vezetői egyhangúan azt javasolták az elmúlt időszakban, hogy a segélyezés helyett kezdjünk egy olyan fejlesztési programokat végrehajtani, melyek a magyar lakosság helyben maradását segítik, ösztönzik. Ezért a következő projektek megvalósításán dolgozunk:

  • Fancsika – református óvoda tetőszerkezet csere, felújítás
  • Kukja – tejesen új kút fúrása-­‐, létrehozása szükséges, mivel egyáltalán nincs víz a településen
  • Beregszász – népkonyha kialakítása, üzemeltetése

MRSZ iroda létrehozása

Több egyeztetés után alapítványunk vezetősége úgy döntött, hogy a KRE Diakóniaki Központjával együttműködésben egy állandó irodát indítunk be július hónaptól Beregszászon. Az iroda alkalmazottja (kezdetben egy fő) az MRSZ kárpátaljai programjait fogja koordinálni. Feladatai a következők lesznek:

  • szoros kapcsolattartás a Diakóniai Hivatallal
  • segélykérelmek befogadása, továbbítása a központ felé
  • MRSZ adományok kezelése (dobozolás, csomagolás igény esetén)
  • MRSZ programjainak (osztások, találkozók) szervezése
  • MRSZ projektjeinek kivitelezése (pl. Fancsika óvoda tetőcsere, Kukja kútfúrás, négyemeletes ház családjainak felmérése, stb.)
  • Nyilas Misi ösztöndíjasokkal kapcsolattartás, ügyintézés, adminisztráció (100 gyermek lesz
    Kárpátaljáról szeptembertől!!!)
  • segélyszállítmányok ügyintézése (ajándékozási levelek, ukrán vám, stb.)

Az iroda beindítása a hatékonyság komoly javításán túl erős presztízsértékkel is bír, mivel a nagyobb hazai segélyszervezetek évek óta működtetnek Kárpátalján állandó irodát. Alapítványunk – mely jelenleg a legaktívabb a területen – így nemcsak munkában, hanem állandó jelenléttel, információáramlással, gyors reagálással tud segítséget nyújtani a kialakult krízis helyzetekben.